Főoldal

Az Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért az alábbi felhívást teszi közzé:
Alapítványunk kuratóriumának döntése alapján ez évben is szeretnénk különdíjjal jutalmazni az Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és az Óbudai Egyetemen tanuló azon a hallgatókat, akik a 2017. évi, őszi TDK dolgozataikban innovatív,előre mutató, illetve hiánypótló munkát végeztek a rendvédelem vagy a magánbiztonság területén.
Hogy tudományos fejlődésüket segítsük, a díjazott hallgatók ismét egy-egy 16 gigabájtos, az  Alapítványunk logójával díszített pendrive és oklevél tárgyjutalomban részesülnek.
A pályázás feltételei:
1. A pályázó hozzájárul, hogy a TDK-ra előírt formai, tartalmi  követelményeknek megfelelő, szabályosan leadott és befogadott dolgozatát, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke  a REMOK alapítványnak továbbítsa elbírálás céljából. (A nyilatkozatot a KTDT elnöknek kell címezni, mellyel felhatalmazást ad a dolgozat továbbítására a REMOK felé)
2. Az a dolgozat vesz részt a pályázaton, melyet Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke – vagy igazolt megbízottja –   2017. november 12.-én. 24.00 óráig, az elnok@remok.hu email címre, pdf. formátumban továbbított és a kísérőlevélben nyilatkozik, hogy a pályázók előtte a hozzájáruló nyilatkozatukat megtették.
3. A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázatot a REMOK alapítvány kuratóriuma bírálja el, döntése elleni fellebbezésre nincs mód.
A díjak átadásának időpontját a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnökökkel egyeztetve szeretnénk kitűzni, hogy mindkét egyetemen a lehető legalkalmasabb napon legyen.  

Miért jött létre a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért – REMOK – alapítvány?

A rendvédelmi oktatás és kutatás egy meglehetősen szűk körben mozog, hiszen jobbára állami célok megvalósítása érdekében, a kapott feladatoknak megfelelően részükre juttatott összegből működik. Tudományos eredményeiket csak kevés helyen képesek publikálni, tudományos előmenetelhez nagyon csekély a keresztmetszet.

A magánbiztonság egy meglehetősen újnak tekinthető tudományterület, szerteágazó szakterületekkel. A kutatási, oktatási eredmények publikálása itt talán még fontosabb kell legyen, hiszen a szolgáltatásait ennek az iparágnak magánbiztonsági szolgáltatásokat igénybevevők számára fontos tudni, mit, miért igényeljenek.

Ebből következően a REMOK küldetése:

  • Lehetőséget nyújtani a rendvédelem és a magánbiztonság tudományában elért eredmények publikálására
  • Hazai és nemzetközi konferenciákon további publikációs lehetőségek biztosítása, a kapcsolatok ápolása, kiépítése bel- és külföldön
  • Rendvédelmi és magánbiztonsági kutatások elősegítése, támogatása
  • A rendvédelem és a magánbiztonság területén dolgozó oktatók munkájának segítése, támogatása
  • A Phd. képzés és az aspiránsok támogatása
  • A Magyar Magánbiztonsági Kutatóintézet létrehozása

Köszönöm megtisztelő látogatását honlapunkon, kérem induljon rajta felfedezőútra, és amennyiben támogatni kívánja küldetésünket, kattintson a TÁMOGATÁS linkre!

Köszönettel:
Szabó Lajos
a Kuratórium Elnöke